A hosszúra nyúlt, hőségriadóban véget érő 2023/2024-es tanév után lehetőségem nyílt egy kedvezőbb időjárású területre utazni az Erasmus+ program keretében, melyet idén már másodszorra nyert el iskolánk az EU jelenleg is tartó hét éves költségvetési ciklusában. A Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetek egyik legismertebb szigetén, Tenerifén töltöttem el majdnem két hetet, ahol a Europass Teacher Academy jóvoltából részt vehettem egy pedagógusoknak szóló módszertani továbbképzésen konfliktuskezelés, megelőzés és érzelmi intelligencia témakörben.
Európa minden tájáról érkeztek résztvevők a kurzusra, melyre San Cristóbál de La Laguna városban került sor. Igazi nemzetközi környezetben éreztem magamat az olasz, szlovén, lengyel, német, görög és litván kollégákkal. A képzők gondoskodtak arról, hogy nagyon hamar megismerjük egymást, különböző játékos módszereket alkalmazva vettek minket rá arra, hogy bátran megnyíljunk egymás előtt. Külsős, csoportos feladatot is kaptunk, melyben helyiekkel kellett beszélgetnünk, így a nyelvi és a szociális készségeink is fejlődtek.
Mindannyiunknak meg kellett fogalmaznunk a kurzussal kapcsolatos elvárásainkat, melyhez a képzők is igyekeztek alkalmazkodni, rendkívül rugalmasak voltak. Közösen, csoportokban beszéltük meg a különféle iskolai konfliktushelyzeteket, a kialakulásuk okait is próbáltuk feltárni és az egyedi megoldási lehetőségeket is megtárgyaltuk. Többféle módszerrel ismertettek meg minket a képzők, sok ötletet kaptunk tőlük arra vonatkozóan, hogyan tudjuk iskolánkban csökkenteni, illetve megelőzni a konfliktusokat.
A délelőttök kétségkívül hasznosak voltak személyes fejlődésemet tekintve, de természetesen nem csak a tanulásból állt Tenerife, hiszen a képzők kirándulásokat is szerveztek a szigeten. A délutánok a szebbnél szebb tengerpartokon történő napozással, fürdéssel és a hegyekben zajló túrákkal teltek. Kellemes és hasznos időtöltés volt számomra ez a majdnem két hét a szigeten, számtalan élménnyel, tapasztalattal és új ismertségekkel térhettem haza.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.