Az első napon igyekeztünk megteremteni a nyitott, pozitív légkört és megtörni a jeget: a hógolyó játékkal jobban megismertük egymást, majd nyolcadikos tanulónk, Lukáts Lilla vezetésével a Táncház keretében táncolni tanultunk.
Ha már jól megmozgattuk magunkat, pihenésképpen mi lehetett volna jobb, mint magyar és szlovák nyelvű dalokat énekelni? Hajni néni énekóráját követően a kreativitásé volt a főszerep: vendégeink és iskolánk tanulói vegyes csoportokban négynyelvű (angol, francia, szlovák, magyar) szótárt készítettek Anita néni és Tünde néni vezetésével, hogy mindannyian hasznos kifejezéseket tanulhassunk egymás nyelvén és iskoláink idegen nyelvein.
A nagy munkában mindenki megéhezett, így a közös ebéd elfogyasztása következett, ami után megmutattuk vendégeinknek Budapest nevezetességeit. Renátó bácsi vezetésével megnéztük az Országházat, utaztunk a világ egyik legszebbnek tartott villamosvonalán a kettes villamossal, kipróbáltuk a vezető nélküli négyes metrót, megtekintettük a legszebbnek tartott metrómegállót, a Szent Gellért térit. Nyolcadikos diákjaink voltak idegenvezetőink, akik minden fontosabb nevezetességet angol nyelven mutattak be a szlovák vendégeknek. A városnézés kisebb kihívást jelentő része a Gellért-hegy megmászása volt, ahol megcsodáltuk a panorámát. A Várkert Bazárból felsétálva a Budai vár és a Halászbástya következett.
Este a kultúráé volt a főszerep: vendégeinkkel együtt részt vettünk a Magyar Zene Házában a Naszály zenekar koncertjén, ahol a magyar mellett szlovák dallamok is felcsendültek, így igazán nemzetközivé tudtuk tenni az estét.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.