Az elmúlt években sok kolléga vehetett részt külföldi továbbképzésen, tanári mobilitáson. Fontosnak tartjuk, hogy az így megszerzett, illetve felfrissített szakmai tudást megtámassza egy olyan gyakorlati tevékenység is, amelyet nem lehet máshol, csak terepen, azaz egy adott közoktatási intézményben elsajátítani. Erre kiváló lehetőséget nyújtanak az iskolánk által életre hívott és ápolt cserekapcsolatok különböző európai partnerintézményeinkkel. Ősszel a magyarhoz hasonló szlovák oktatási rendszert ismerte meg két kollégánk job shadowing keretében, míg tavasszal, diákmobilitással összekötve részt vehettem Szicíliában egy szakmai látogatáson, ahol két oktatási intézményben is megfigyelhettem a szakmai munkát, az oktatás-nevelés folyamatát.
A látogatás célja a kulturális diverzitás megismerése mellett az volt, hogy új módszereket ismerjek meg, melyeket a munkám során is alkalmazni tudok a későbbiekben. Több tanári kurzuson vettem már részt, amelyek ugyancsak hasznosnak bizonyultak, de ezek legfőbb hátulütője az elméletközpontúság. Nincs lehetőség a gyakorlatban kipróbálni ezeket a tanulás folyamata során, csak a hazatérést követően. Ezzel szemben ez egy teljesen új lehetőséget nyitott meg számomra azzal, hogy terepen, általános- és középiskolában tapasztalhattam meg tanároktól azt, amit máskor egy előadótól tanultam. Úgy hiszem, hogy ez mindenképpen növelte ennek a hétnek az értékét.
Egyértelműen feltűnt az, hogy a dél-olasz mentalitás igencsak eltér a megszokott, hagyományosnak tűnő, közép-európai keretektől. Lazább, nyugodtabb, a szigorú kereteket kevésbé betartó, rugalmasabb rendszerrel találkoztam azok előnyeivel és hátulütőivel együtt. A tanórák kezdete és vége sokszor a tanártól függött, nem pedig a nálunk megszokott csengőszótól. Ugyancsak ismeretlen nálunk az a gyakorlat, hogy a különös bánásmódot igénylő gyerekekkel tanórai keretek között, de külön fejlesztőpedagógus foglalkozik. Az olasz kollégákkal való szakmai beszélgetés során kiderült, hogy nem csak egy-egy intézményben, hanem általánosan bevett gyakorlatról van szó. Hisznek az integrált oktatás keretében, ezért a különböző fogyatékossággal rendelkező tanulókat nem külön oktatják a többiektől. A tanórát vezető pedagógus mellett az osztályban a speciális figyelmet igénylők számával megegyezően vannak jelen fejlesztőpedagógusok is, akik közvetlenül a segítségre szoruló diák mellett vannak és segítenek a tanulóknak a tananyag elsajátításában, feladatok elvégzésében. Ehhez természetesen nálunk nem állnak rendelkezésre a feltételek az ilyen munkát végző tanárok alacsony száma miatt.
A megfigyelt tanórákon azt vettem észre, hogy sokkal gyakorlatiasabb az oktatás, elszakadnak a hagyományos keretektől: tankönyv, munkafüzet, füzet. Nyelvórákon a beszédre, az aktív részvételre helyezték a hangsúlyt, ami tudatos hozzáállást tükröz, mivel ez a régió nem arról híres, hogy magas lenne az olaszon kívül más nyelvet is beszélők száma. Ezt tudatosan próbálja fejleszteni partnerintézményünk, ahol a tanárok is sok szállal kötődnek az Erasmushoz, hiszen ez a középkorú és idősebb tanárok számára egy kiváló lehetőség arra, hogy nyelvtudásukat fejleszthessék.
Részt vettem egy olyan nemzetközi zeneórán is, ahol a tanár gyakorlatilag beszéd nélkül tartott meg egy tanórát olasz-magyar-szlovák gyerekeknek úgy, hogy mindenkit részvételre tudott bírni. Nagy inspirációt adott a spanyoltanár is, aki bebizonyította, hogy az élményalapú és az aktív részvételiséget középpontba állító pedagógia rendkívül hatékony tud lenni.
Összességében elmondható, hogy az egy hét alatt szerzett gyakorlati ismereteket én magam is hasznosítani tudom oktató-nevelő munkám során. Az Erasmus+ program ismét bebizonyította, hogy hiánypótló és rendívül hasznos, hiszen tényleg összeköti az embereket: diákokat diákokkal, pedagógusokat pedagógusokkal, intézményeket intézményekkel, függetlenül országhatároktól és európai régióktól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.