Az Erasmus+ programnak köszönhetően volt szerencsém egy hetet eltölteni Belgium ékszerdobozában, Flandria meseszép városaiban. Így utólag eldönteni is nehéz, hogy az észak Velencéjének is nevezett Brugge, a világ gyémántfővárosa, Antwerpen vagy Európa titkos gyöngyszeme, Gent városa tetszett-e a legjobban. Mindegyik városban más-más fogott meg igazán. Brüsszelben egyértelműen a híres belga gofri vitte el a prímet. Az egy hetes képzés logisztikailag kiváló helyszínen volt, hiszen Gent városából a szélrózsa minden irányába találtam egy gyönyörű helyszínt 1-2 óra távolságon belül.

A turizmus persze csak egy szelete volt a mobilitásnak, hiszen a fő cél a tanítás-nevelés során használható új módszertani praktikák megismerése volt. Az utóbbi években lezajló digitális forradalom az oktatásban is új megközelítéseket kíván. Nem szabad elkövetni azt a hibát, hogy az okoseszközökre ellenségként tekintünk és azokat megpróbáljuk kizárni az iskolából, hiszen a diákoknak ezek használata természetes, a mindennapjuk szerves részévé vált. A tiltás helyett érdemes azon gondolkodni, hogy miként tudjuk ezeket az eszközöket az oktatás szolgálatába állítani és építeni rájuk.
A digitális forradalom legfrissebb fejleménye egyértelműen a mesterséges intelligencia megjelenése és elterjedése a diákok körében is. Ennek a tendenciának megint a negatív, fenyegető oldalát látjuk meg először, hiszen ezek használatával a házi dolgozat, a prezentáció készítése és egyéb otthoni feladatok már jóval kevésbé a diák saját munkái, önálló gondolatai. Valóban van egy olyan veszély a mesterséges intelligencia megjelenésében, ami a gyerekeket kritikai gondolkodás és tényleges munka helyett a MI által pár másodperc alatt generált válaszok átvételére sarkallja, de az ICT Tools for Creative and Collaborative Classroom nevű képzésen megtanultam, hogy ezt a képet is árnyalnunk kell. Meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy hogyan használják a MI-t úgy, hogy közben legyenek saját gondolataik, fejlődjön a kritikai szemléletük, tegyenek hozzá ők is az eredményhez, hiszen igen sokat tudnak tanulni a MI-t használó applikációkból, ha nyitottak rá.

A képzés ideje alatt számos ilyen applikációt próbáltunk ki, melyeket tanórákon is nagyon jól lehet használni, színesebbé téve a sokszor unalmas tananyag feldolgozását és elsajátítását. A diákokat digitális eszközeik segítségével játékos formában bevonva a tanórákba a cél, hiszen ezzel aktív részesévé válnak a munkafolyamatnak, kiélhetik kreativitásukat és számos új módon sajátíthatják el a tananyagot, ami a klasszikus tankönyvolvasás és vázlattanulás helyett sokkal hatékonyabbnak tekinthető. A képzés előtt fogalmam sem volt arról, hogy mennyi, oktatási célú applikáció áll rendelkezésünkre, melybe beépült a mesterséges intelligencia és milyen egyszerűen lehet ezekkel tartalmakat kreálni és használni azokat a tanórákon. Egy igazán tartalmas és hasznos képzésen vehettem részt Flandria szívében, ahol megtapasztaltam azt is, hogy nem az autókra kell figyelnem az úttesten való átkelés során, hanem a biciklisekre. Ennél több bringást még Amszterdamban sem láttam korábban, mint itt!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.