2025/10/13

Erasmus-nap: belső továbbképzés a tantestület számára

Erasmus-nap volt iskolánkban, mely során a nyáron továbbképzéseken részt vett kollégák módszertani workshopokat tartottak a tantestület számára. Intézményünkben nagy hangsúlyt helyezünk a belső tudásmegosztásra, a jó gyakorlatok átvételére és megtanulására. Ezt a célt szolgálta ez a délelőtt. A tantestület tagjai forgószínpadszerűen vettek részt a mini belső képzéseken, workshopokon. 

Gulyás-Szabó Hajnalka egy a Láthatatlan színház az osztálytermi nehézségek kezelésére c. kurzus során tanult játékot (6- képes modell) valósított meg a délelőtt folyamán. Ez a különleges dramatikus módszer a gyermekek közötti konfliktusok megoldására szolgál. A kurzus tartalma felkeltette a pedagógusok érdeklődését, hiszen a láthatatlan jelző sok dologra enged asszociálni. Egyikük sem találkozott még ezzel a módszerrel, sőt nem is hallottak arról, hogy ilyen titkos, előre megtervezett akciót hogyan lehet az elnyomó-elnyomott dinamikák feloldására alkalmazni a gyerekekkel. A dramatikus játék, a 6- képes modell, a klasszikus dramaturgiát követi, mert szükség van három főszereplő kiválasztására: főhősre, főhős segítőjére és főhős ellenségére, valamint létre kell hozni egy konfliktust, és egy kitalált történetben el kell játszani a bonyodalmat, majd a jelenetet - a klasszikus epika szerint- megoldással kell zárni. Kollégáim két megvalósítás között választhattak: 6 állóképben mutatják be a kitalált történetet, vagy szereplőket választva, improvizációs készségüket előhívva eljátsszák a modellt, ami tartalmazza az elnyomó-elnyomott dinamika feloldását is. Kiváló aktivitással és kreativitással minden csoport az improvizációs játékot választotta, ami megalapozta a délelőtt remek hangulatát. Igyekeztek az iskola falain belüli konfliktusokat megjeleníteni, de volt olyan csoport is, aki történetét a városba, a villamosra helyezte. 

László Anita well-being tréninget tartott kollégáink számára. A nyári képzése alapgondolata, mottója, a pozitív gondolkodás, a hálaérzés és a pozitív életérzés kialakítása, erősítése, mely segíti mentális egészségünk megőrzését. „Over the clouds the sun always shines.” A workshop során a kollegák megismerhették és kipróbálhatták az „Öt ujjas” és a „Négyütemű” légző- és stresszoldó gyakorlatokat. Fontosságát és hasznosságát a mindennapok helyzetei igazolják. Mivel a hála érzésének erősítése a pozitív gondolkodás erősödésének egyik alappillére, a hála érzésének erősítésére, pozitív gondolatok, pozitív érzések megélésére, az elme lecsendesítésére a Gyertya gyakorlatot és a Mindful kört próbáltuk ki. A pozitív gondolkodás és a hála erősítése segíti a pozitív kapcsolatok, eredmények elérését mind önmagunknál, mind tanítványainknál. A kollegák megtapasztalhatták a dán Hygge életérzést is (dán keksz, zene). Érzékeink tudatos használatára, élesítésére, a fókuszálásra, az „itt és most” tudatosság fejlesztésére pedig, Mindfulness gyakorlatokat végeztünk. 

Mogyorósi Renátó nyári képzése során az AI témakörét járta körbe, mely kapcsán számos alkalmazást megismert. Ebből a suno alkalmazást választotta ki, melyet tanórákon is egyszerűen lehet használni a tanulókkal. Az alkalmazás segítségével a mesterséges intelligencia zeneszámot kreál egy beírt szöveg alapján. A kollégák feladata az volt, hogy kisebb csoportokban egy adott témában verset írjanak, majd néhány kulcsszó megadásával az alkalmazás segítségével zenét szerezzenek. 
Az elkészült művek számos témát dolgoztak fel a szüreteléstől kezdve a pingvineken át egészen az űrutazásig. Születtek magyar, angol, sőt, német nyelvű darabok is a mulatós stílustól egészen a rock műfajáig. Ezzel az alkalmazással bárki igazi zeneszerzőnek érezhette magát! 
Kerekes Katalin a tehetséggondozás újszerű, hatékony holisztikus megközelítéséből igyekezett ízelítőt adni a kollégáknak. A flow az osztályteremben c. kurzus célja a tálentum elővarázslása a diákokban egy komplex 3T modell segítségével. A módszer lényege, hogy a három képességterületet, a kognitív (értelmi), affektív (érzelmi) és a szomatikus (testi, pszichomotorikus) képességeket párhuzamosan fejlesztjük és a tehetség azonosítása eközben történik. PPT bemutató segítségével a kollégák betekintést kaptak a képzésen történtekről, illetve azok hatásairól. Természetesen néhány feladaton keresztül ki is próbálhatták magukat: toll felemelése nélkül kellett kör vagy háromszög alakban spirált rajzolni, ezáltal az előretervezés, előregondolás, az összpontosítás képessége, valamint a kreativitásuk is fejlődött. Majd a padlóra szigetelőszalaggal felragasztott koordinációs létrán kellett végigmenni a megadott lépésekkel.

2025/10/09

Gárdonyis diákok Szlovákiában

Az Erasmus+ programnak köszönhetően első alkalommal nyílt lehetőségünk arra, hogy iskolánk diákjait közvetlenül is bekapcsolhassuk a programba egy diákmobilitás keretében. Partnerintézményünk, a rozsnyói Pavol Jozef Šafárik Gimnázium tanulói májusban töltöttek el nálunk egy hetet, most pedig rajtunk volt a sor, a mi iskolánk diákjait fogadták Rozsnyón. Igazán nemzetközi volt ez a hét, hiszen a szlovák vendéglátó diákok mellett tanulóink egy franciaországi iskola növendékeivel is együttműködhettek a projekt keretében (a képeket ide kattintva tekinthetik meg). A héten több témát is feldolgoztunk. Kezdve a befogadó, inkluzív szemléletmódtól, a művészetterápiás foglalkozásokon és a fenntarthatóságon keresztül egészen az emberi jogok, a demokrácia és az aktív állampolgárság témaköréig. A diákok rendszerint vegyes, szlovák-magyar-francia csoportokban dolgoztak és workshopokon vettek részt. Az iskolai programok mellett túrázni is mentünk a Magas-Tátrába, sétáltunk a Csorbató körül, felfedeztük Rozsnyót és Kassa városát is. Iskolánk felső tagozatáról 9 diák kapott lehetőséget arra, hogy részt vegyen ezen az egyhetes programon, mely teljes egészében az Európai Unió finanszírozásával valósult meg. A résztvevők beszámolóit az alábbi bejegyzés alatt tekinthetik meg a következő hetekben. A diákokat Bányai Petra és Mogyorósi Renátó kísérte. A diákmobilitás mellett két kollégánk szakmai tapasztalatokat is gyűjtött job shadowing program keretében. Binder Zsuzsanna és László Anita beszámolóit szintén alább tekinthetik meg. 

2025/10/08

Rozsnyói partneriskolánkban vett részt szakmai látogatáson Binder Zsuzsanna és László Anita

1. nap – Ismerkedés és első benyomások

Az első nap izgatottan érkeztünk a rozsnyói általános iskolába, ahol a job shadowing program keretében megismerhettük a tanárok és az iskola mindennapi életét. A tavalyi év során már volt egy rövid ottartózkodásunk, amikor megismerkedtünk a kollégákkal, és most nagyon lelkesen vártuk a program folytatását.

A nap elején körbevezettek minket az épületben, bemutatták a tantermeket, a tanári szobát, valamint az iskola történetét. Megismerkedtünk a nyelvi munkaközösség tanáraival, a diákokkal is és természetesen az iskola vezetőségével is. A légkör barátságos és közvetlen volt, a tanárok kedvesen fogadtak. Délelőtt folyamán ellátogattunk a Városházára, ahol a város alpolgármestere fogadta és köszöntötte a diákmobilitáson résztvevő hetedikes-nyolcadikos diákokat. Délután a résztvevő iskolák bemutatkozása történt meg, iskolai prezentációkat láttunk szlovák, magyar, francia nyelven.

2. nap – Tanórák megfigyelése

A második napon több tanórán is részt vettem, köztük angol nyelv és francia órán. Figyeltem, hogyan segítik a tanárok a diákokat a nehezebb feladatokban, és mennyire fontos a türelem és az empátia a tanári hivatásban. Különösen tetszett, hogy a pedagógusok sok játékos módszert alkalmaztak, például csoportos feladatokat és kvízeket, hogy fenntartsák a gyerekek érdeklődését. Az óralátogatásokat minden egyes alkalommal egy megbeszélés követte. Itt szintén sok tapasztalattal és ötlettel lettünk gazdagabbak. 

A délután folyamán bekapcsolódtunk a diákmobilitáson résztvevő diákok programjába: Actionbound segítségével interaktív feladatokat kaptak a szervező diákoktól. Az Actionbound egy mobilalkalmazás és online eszköz, amellyel interaktív „kincskereső”, városi túra vagy oktatási játék hozható létre okostelefonok és táblagépek számára.  Ez egy interaktív városfelfedezős program, illetve feladat volt. Jó volt látni, ahogy kooperálnak, ismerkednek és a közös nyelvet megtalálva oldanak meg feladatokat.

3. nap – Részvétel az iskolai életben

A harmadik nap délelőttjén ismét óralátogatáson vettünk részt, biológia, angol, fizika és francia órákon vettünk részt néhol aktívan, a gyerekekkel együtt végezve a feladatokat. Egy Art based Wellbeing foglalkozást is sikerült szintén aktívan végignézni. A festést és a kézműveskedést használta fel ez a foglalkozás ahhoz, hogy egészséget, önismeretet és a közösségépítést fejlessze. A rozsnyói gimnazista diákok asszisztáltak ehhez a foglalkozáshoz. Jó volt megfigyelni, ahogy elmélyülnek a diákjaink az alkotásban.

A harmadik nap délutánja során már aktívabban is bekapcsolódhattunk az iskolai életbe: ismét Actionbound interaktív feladatokkal.  Ez egy interaktív városfelfedezős program illetve feladat volt, Kassa városát, történelmi belvárosát fedezhettünk fel a tanulóinkkal együtt. Fejlődött a csapatmunka, a környezettudatosság, a helyi identitás. Nagyon tanulságos volt megtapasztalni, hogy a pedagógusoknak nemcsak az órák alatt, hanem azon kívül is rengeteg feladatuk van. A délután mozgalmasan telt, megfigyelhettük, hogyan fejlesztik a diákok kreativitását, szókincsét, csapatépítő feladatnak is kiváló volt.

4. nap – Saját feladatok és tapasztalatgyűjtés

Ezen a napon lehetőséget kaptunk arra, hogy egy egész napos túrán vegyünk részt a Magas-Tátrában. Itt lehetőségünk volt kötetlenebb beszélgetésre a szlovák és a francia kollégákkal, diákokkal is. A rozsnyói job shadowing program egyik legemlékezetesebb napja volt ez, amely nemcsak a természet szépségei miatt maradt emlékezetes, hanem azért is, mert kiváló lehetőséget adott a csapatépítésre, önismeretre és a szlovák kultúra és a természet megismerésére, felfedezésére.

5. nap – Összegzés és búcsú

Utolsó óralátogatásaink következtek, délelőtt angol, francia nyelvórákon vettünk részt, illetve egy Állampolgári ismeretek- Emberi jogok workshopon. Kiváló lehetőség volt arra ez a foglalkozás, hogy a tanulók játékosan, élményszerűen és korosztályuknak megfelelően ismerkedjenek meg az alapvető emberi jogokkal, tisztelettel és empátiával. Itt is jó ötleteket vehettünk ennek a témának a feldolgozására. Sokat tanultunk a feladatokból, érdekes volt megfigyelni, hogy a 12-14 éves diákjaink milyen felelősségteljesen, tisztelettudóan és empatikusan gondolkodnak. 

A délután folyamán még egy kirándulás várt ránk, a város Kálvária dombjára túráztunk el. Ez a program nemcsak kikapcsolódás volt, hanem lehetőség arra is, hogy közelebbről megismerjük a város kulturális és természeti értékeit, valamint a helyiek hitéletének egyik fontos jelképét. Az utolsó nap kicsit szomorkás hangulatban telt, mert gyorsan eltelt ez az öt nap. Délelőtti óralátogatások után az óralátogatások tapasztalatait beszéltük meg a tanár kollégákkal, délután pedig közösen értékeltük a hetet. Megköszöntük a lehetőséget és a sok kedvességet, amit kaptunk. Megerősödött bennünk az, hogy a tanári hivatás nagyon sokrétű, felelősségteljes, de egyben rendkívül értékes és örömteli munka.

Összegzés

A rozsnyói job shadowing program számunkra hatalmas élmény volt. Megtapasztalhattuk, hogy mennyi türelem, odafigyelés és szeretet kell ahhoz, hogy valaki jó pedagógus legyen. Itt, ebben az iskolában pedig minden pedagógus ezt képviselte. A tapasztalat segített jobban megérteni, mit jelent felelősséget vállalni mások tanulásáért és fejlődéséért. Biztos vagyok benne, hogy ez az élmény hosszú távon is hatással lesz ránk és a jövőbeli munkánkra.

2025/10/07

Huszár Andor szlovákiai élményei

Vasárnap hétkor értünk Rozsnyóba egy hosszú vonat- és buszút után, és még aznap este elmentünk felfedezni a várost a vendéglátómmal, Peterrel. Az előző tanévben ő már járt nálunk Budapesten, jó volt most újra találkozni! A szüleivel és a testvérével is megismerkedtem, sőt a velük egy házban lakó nagymamájával is, akivel magyarul is beszélgettem.
Hétfőn 8:30-ra kellet az iskolába érni. Aznap megnéztük a polgármester régi irodáját. Meséltek Rozsnyó történelméről, adottságairól és a lakóiról. Megnéztük a 38 méter magas Óratornyot, ahonnan az egész város és a környék hegyei is jól látszottak. Aztán még több érdekes/történelmi épületet is meglátogattunk. Közben megismertük a gimnázium épületét: nagyon tetszettek a jól felszerelt termek és főleg a tornateremhez tartozó kondi, amit az iskola tanulói szabadon használhatnak. Este egy kávézóban beszélgettünk és ettünk a többi diákkal, a szlovákokon kívül francia cserediákokkal is.

Kedden a Magas Tátrát másztuk meg. Megnéztünk egy vízesést és a Csorba-tavat is meglátogattuk. A tó közelében egy nagyon szép étteremben ebédeltünk és utána már mentünk is haza. Este megint közös programot szerveztünk egy nagyobb társasággal Rozsnyó egyik kávézójában.

Szerdán Kassát is szemügyre vettük. 6-7 fős csapatokat alakítottunk és egy “Action Bound” nevű játékkal körbejártuk Kassa fontosabb, nevesebb objektumait. Ezután felmentünk a Katedrális tornyába. Ezek után elmentünk a helyi bevásárlóközpontba, ahol 3 órát töltöttünk. Este Peter, a vendéglátóm, edzésre ment, addig én a többiekkel sétáltam a városban és beültünk pizzázni is.
Csütörtökön egy 7.9 kilométeres sétát tettünk a Szív Világnapjához kapcsolódó program keretében Rozsnyó körül egy (nagyjából) szív alakú útvonalon. Szerencsére, ahogy egész héten, most is szép időnk volt! Az iskolai program során még az emberi jogokról is sokat beszélgettünk, és csoportos feladatokat is megoldottunk ehhez a témához kapcsolódóan. Este megint a családdal beszélgettünk, fotózkodtunk, vacsoráztunk.
Pénteken ismét csoportokban dolgoztunk az iskolában. Délután pedig záró ceremóniát tartottunk. Este egy étteremben töltöttük a szabadidőnket, szombat reggel pedig búcsút vettünk a szlovák diáktársainktól. Az utazás megint simán ment, játszottunk, pihentünk és 6 óra múlva már itthon is voltunk, a szüleink a Keletiben vártak. Mindenki örült a ajándékoknak, amiket hoztam, a rozsnyói Óratorony is odakerült a többi hűtőmágnes közé, amit a külföldi utakról szoktunk hozni emlékbe.

 

2025/10/06

Balogh Alíz beszámolója Szlovákiáról

Ez a cserediák program egy csodálatos élmény volt számomra. Amikor megérkeztünk Rozsnyóba nagyon izgultam, bár az igaz, hogy én ismertem a családot, aki fogadott. A család nagyon kedves volt, az apukával minden este beszélgettem, aki sok érdekes dolgot mondott nekem a városról. Sofi, a cserediákom nagyon kedves volt és mindig kérdezgette, hogy tetszenek-e a programok és hogy jól érzem-e magam. Vele kevesebb dologról beszélgettünk, de mindig barátságos volt velem, és mindig segített. Sofi húga nagyon aranyos volt, minden este megkérdezte, hogy tanultam-e valami új szót szlovákul, és elérzékenyült amikor hazaindultam. Az anyuka nem tudott angolul, de mindig nagyon barátságos volt. Egyik este Sofi tanított szlovákul, aminek a könnyebb része megmaradt.

A diákok nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. A programokat nagyon élveztem. A Tátra nagyon szép táj, és fantasztikus volt ott lenni. Az egyik kedvenc programom az a társasjáték-szerű kvíz volt, amit a főtéren játszottunk. Az angoltudásomon még lehet mit fejleszteni, de úgy érzem, tanultam néhány új szót, és a hét segített az angolomon. Sofival, Peterékkel és Patrikékkal minden este kimentünk sétálni. Eleinte nem beszéltem túl sokat, de a végére már egészen feloldódtam, és utolsó este már egész jól el tudunk beszélgetni. A táj és a hegyek gyönyörűek voltak. Sajnálom, hogy csak az utolsó napra oldódtam fel igazán. A búcsúzkodás ismét nehéz volt, és el is érzékenyültem. Nagyon élveztem mindent, és nagyon hálás vagyok Sofinak, hogy mindig vidám volt. Bízom benne, hogy még találkozunk, mert úgy érzem, egész közel kerültünk egymáshoz.

2025/10/05

A rozsnyói diákélet - Lökkös Eszter beszámolója

2025 májusában érkeztek iskolánkba szlovák cserediákok. Ekkor családom egy egész hétre befogadott és elszállásolt egy rozsnyói lányt. Nagyon összebarátkoztunk, még nyáron is leveleztünk egymással. Szeptember 28-án újra találkozhattunk, de már náluk Szlovákiában. A családja már első nap nagyon kedves volt. 
Őszintén szólva nagyon izgultam, mert nem laktam még idegeneknél és attól is féltem kicsit, hogy angolul kell beszélnem, mivel az iskolában franciául tanulok és az angol nyelvet ritkán használom. Szerencsére Sara mindig segített, ha valamit nem tudtam. Az első nap az iskolában bemutatkozással és ismerkedéssel telt. Végre megint találkozhattam a régen látott szlovák barátaimmal. Angolul mutattuk be a Gárdonyit. Kedden egész napos tátrai kiránduláson vettünk részt. Hegyet másztunk, vízeséshez néztünk és ellátogattunk a Csorba-tóhoz is.  A hét közepén elutaztunk Kassára. A legizgalmasabb a Szent Erzsébet templom tornya volt.
Hosszú lépcsősor vezetett fel a tetejére, ahonnan körbetekinthettünk, megnézhettük a város nevezetességeit is és még harangoztam is egy kicsit. A mobilitás program további részében részt vehettünk tanórákon, ahol kreatív feladatokat kaptunk. Csapatépítő játékkal is készültek számunkra és kézműveskedhettünk is. Ezen a héten nagyon sok tapasztalattal gazdagodtam és bevallom kissé el is fáradtam a sok feladat és vetélkedő miatt. Nagyon élveztem minden részletét a szlovák hétnek. Mindenkinek nagyon ajánlom, hogy kipróbálja a cserediák életet. 

2025/10/04

Nagy Virág élménybeszámolója Rozsnyóról

Idén ősszel lehetőségem adódott arra, hogy részt vegyek egy 1 hetes cserediák programon, melynek keretében 6 csodálatos napot tölthettem Rozsnyón, egy szlovák kisvárosban. Az első este, amikor megérkeztünk, a fogadó családokhoz mentünk. Az engem elszállásoló családban senki sem tudott magyarul, ezért angolul beszéltem velük. A fogadó családban mindenki nagyon kedves volt, tényleg csak jót tudok mondani róluk. 
A második napon, reggeli után, az első utunk a városházára vezetett, ahol meghallgattuk az alpolgármester köszöntőjét, utána kívülről-belülről megnéztük a városházát, az iskolát (Gymnázium Pavla Jozefá Safárika), és tettünk egy rövid sétát Rozsnyón. A lánynak, aki fogadott engem, volt egy lova bértartásban, ezért az egész délutánt a lovardában töltöttük, ahol lehetőségem volt lovagolni és az istálló körüli feladatokba is besegíteni. Mivel járok lovagolni és nagyon szeretem a lovakat, ez különösen jó élmény volt. Másnap egy csodálatos kiránduláson volt részünk a Magas-Tátrában. 
Szerdán pedig Kassán voltunk, ahol megnéztük a történelmi városnegyedet, és délután felmentünk a Szent Erzsébet Dóm (ahol II. Rákóczi Ferenc sírja is található) legmagasabb tornyába, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a városra. Számomra a csütörtöki nap volt a legemlékezetesebb, mert a délelőtti közös gyöngyfűzés, festés és rajzolás után, lehetőségünk nyílt megnézni egy informatika, egy fizika, és egy biológia órát, majd délután, a nemzetközi szív- és egészség napja alkalmából ismét egy különleges túrára mentünk, a Rozsnyó környéki dombokat jártuk körbe. Másnap, ehhez a kiránduláshoz kapcsolódóan vettünk részt érdekes projektfeladatokban, például plakátot készítettünk a túráról. A hét nagyon gyorsan elrepült. A program alatt sokat tanultam, és persze sok szép élménnyel gazdagodtam. Többször volt, hogy francia és szlovák diákokkal dolgoztam együtt, angol nyelven, melynek köszönhetően rengeteget fejlődött az angoltudásom, mert végre nem dolgozatokban, hanem valódi helyzetekben próbálhattam ki magam. Mindenki, akivel csak találkoztam, nagyon kedves és segítőkész volt. A programon résztvevő tanulók közül barátságot kötöttem néhány francia és szlovák diákkal is. Számomra csak pozitív élményekből állt ez a cserediák-program, nagyon örülök annak, hogy lehetőséget kaptam erre az utazásra.

2025/10/03

Rozsnyón tanult Szabó Antónia

Szlovákiában nagyon jól éreztem magam. Az első napon nagyon ideges voltam, mert nem tudtam, milyen lesz a fogadó családom. De abban a pillanatban, amikor találkoztam velük, egy nagy súly esett le a vállamról, mert a fogadó családom nagyon kedves és segítőkész volt. A második napon az iskolában sokat játszottunk, és segítettek abban, hogy kényelmesen érezzük magunkat. A jégtörő tevékenységek segítettek ebben. A jégtörő programok után felmentünk a toronyba, és lenéztünk a kis városra. A harmadik napon a Tátrába mentünk, és sokat sétáltunk. A kilátás gyönyörű volt, és volt egy vízesés is. Hihetetlen és csodálatos volt! 

A Tátrában sokat túráztunk. Volt egy étterem, ahová majdnem az összes diák eljött. Sokat nevettünk, és beszélgettünk a francia csoporttal is. Szerdán órákat látogattunk (biológia, informatika és fizika). Ezután buszra szálltunk, és Kassára mentünk. Volt egy játék, ahol híres épületeket kellett megtalálnunk, nagyon szórakoztató volt. Ebédidőben a legközelebbi bevásárlóközpontba mentünk, ettünk, és vásároltunk egy-két dolgot. Miután mindenki tele volt és elégedett az új dolgokkal, sikerült felmennünk az Erzsébet-székesegyházba. Kicsit túl sok lépcső volt, de a kilátás kárpótolt minket. Csütörtökön egy workshop várt minket, ahol mindenki megmutathatta a kreativitását. Sok mindent készítettem, például fülbevalókat és karkötőket. Délután, miután mindenki találkozott a fogadó családjával, a sajátommal elmentünk egy kastélyba. Pénteken volt egy gyönyörű záróünnepség és búcsúest. Elköszöntünk az utolsó naptól Rozsnyón. Amikor szombat reggel felébredtem, szomorú voltam, hogy el kell hagynom ezt a gyönyörű várost. Szomorúan szálltunk buszra, de egyben boldogan is, mert újra láthattuk a szüleinket és a családunkat.

2025/10/02

Mikulás Mona beszámolója Szlovákiából

Az Erasmus-élmény számomra rendkívül hasznos volt. Megismerhettem egy másik kultúrát, ami bár nem volt teljesen eltérő a miénktől, mégis sok érdekes kulturális különbséget fedeztem fel. A mindennapi élet és a tanulás idegen nyelven nagyban hozzájárult a nyelvtudásom fejlődéséhez. Úgy érzem, sokkal magabiztosabb lettem, és már bátrabban merek angolul kommunikálni. Olyan embereket ismerhettem meg, akikkel valószínűleg egész életemben kapcsolatban maradok, és bármikor meglátogathatjuk egymást. 

Új környezethez, szabályokhoz és emberekhez kellett alkalmazkodnom, ami segített abban, hogy rugalmasabbá váljak minden élethelyzetben. Kiléptem a komfortzónámból, és kipróbáltam, hogyan tudok helytállni egy teljesen új közegben. Bár nem volt mindig egyszerű, nagyon élveztem minden pillanatát. Az ott szerzett tapasztalatoknak köszönhetően már össze tudom hasonlítani, hogyan tanítanak más országokban, és sok új módszert, szemléletet is átvehetek a jövőben. 

Ahogy egyre több kihívással sikeresen megbirkóztam, nőtt az önbizalmam, és ma már nem ijedek meg az új helyzetektől. Kezdetben féltem, hogyan fogadnak majd az idegenek, de nagyon nyitott és barátságos emberekkel találkoztam. Rájöttem, hogy érdemes nyitni mások felé, hiszen így rengeteg élménnyel és barátsággal gazdagodhat az ember. A különböző emberek, szokások és gondolkodásmódok sokban különböztek, mégis jól kijöttünk egymással. Ez az élmény segített abban, hogy elfogadóbb és nyitottabb legyek másokkal szemben. Az Erasmus után másként kezdtem gondolkodni a jövőmről. Korábban eszembe sem jutott, hogy külföldön tanuljak vagy dolgozzak, most viszont reális és vonzó lehetőségként tekintek erre. Ez az utazás számomra életre szóló élmény marad, amit soha nem fogok elfelejteni.

2025/10/01

Breuer Vince élménybeszámolója a diákmobilitásról

2025.09.28-2025.10.04-ig voltam a szlovák „csere-családomnál” Rozsnyóban. A család nagyon kedves volt. Többször elvittek étterembe vacsorázni. Egyszer még az Andrássy kastélyban is voltam velük Betlérben. Eleinte nehezebb volt a kommunikáció, mert bele kellett rázódnom az angolba, de azért megértettük egymást, és a hét végére nagyon összeszoktunk, jókat beszélgettünk.

A szlovák cserediákjaink a „Gymnazium P. J. Safárika Roznava-ba” járnak, ahová mi is majdnem minden nap bementünk velük. Az iskolában csapatépítő és ismerkedős játékokat játszottunk szlovák és francia diákokkal. Mindenki bemutatta saját országát és iskoláját. Kitértünk Szlovákia történelmére és komolyabb témákra is. Részt vettünk 3 különböző órán: informatikán, biológián és fizikán. Szerintem a biológia volt a legérdekesebb, mivel élő állatok is voltak az órán (botsáska, kígyó). Orvosi eszközöket is kipróbálhattunk, vérnyomást és testhőmérsékletet mértünk, erőnket mértük fel és egy mentőstől újraélesztést tanultunk. Informatikán programot szerkesztettünk és megválaszoltuk a gimnáziumhoz kapcsolódó kérdéseket. A hét vége felé több kézműves foglalkozáson vehettünk részt.

Az iskolán kívül is sok érdekes program volt. Rozsnyóban az „action bound” nevű játék segítségével ismertük meg a város egy részét. Felmentünk az óratoronyba, ami régen a törökök megfigyelésére szolgált, de ma már az időt mutatja. Kassán szintén játszottunk ezzel a város felfedező játékkal. Megnézhettük a Szent Erzsébet Székesegyházat, ahol II. Rákóczi Ferenc kriptáját is láttuk. Felmásztunk a Magas-Tátrába, ahol sok szép hegyet és vízesést láttunk, illetve elmentünk a Csorba-tóhoz is. Ezeket a programokat mind a szlovák és francia diákokkal csináltuk végig. 

Esténként a magyar és szlovák diákokkal közösen elmentünk sétálni, beültünk kávézókba, és el szerettünk volna menni bowlingozni, de csak biliárdozni tudtunk, mert összetalálkoztunk a francia csapattal, akik lefoglalták több órára a bowling pályát. Nem bántuk, mert így is jól szórakoztunk minden nap.
Nagyon jól éreztem magam az egy hét alatt. Fejlődött az angoltudásom, és tanultam egy keveset szlovákul is. Mi is tanítottuk kicsit a szlovákokat magyarul beszélni. Jó volt betekinteni a gimnáziumi életbe és megismerni az iskolájukat. Örülök, hogy részt vehettem ezen a programon és máshova is szívesen mennék. Örülnék, ha találkoznék még velük.